Pallasz Athéné Egyetem - Pedagógusképző Kar

Facebook

Neptun

Gyengénlátó Változat

Az Egyetem támogatja a jövő vállalkozóit

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Az 5letből jövő! játékos gazdasági vetélkedő döntője zajlott ma le a Sheraton Hotelben az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. szervezésében. A középiskolások számára meghirdetett verseny a vállalkozói lét iránti érdeklődés felkeltését szolgálta. A diákok próbára tehették kreativitásukat, és megismerkedhettek a vállalkozói lét kihívásaival. A rendezvényt a Pallasz Athéné Egyetem szakmailag és anyagilag is támogatta: a második helyezett nyereményét Finta Zita, kancellár asszony adta át.

A Gute Frage csapata nyerte el fődíját, amit a Kecskeméti Önkormányzat nevében Szemereyné Pataki Klaudia polgármester adott át a Gróf Károlyi Sándor Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjainak.

„Tavaly ősszel, több mint 1600 kecskeméti középiskolás bevonásával indul útjára az Alföldi Iparfejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. szervezése alatt zajló 5letből jövő! elnevezésű játékos üzleti csapatverseny, amelynek célja a tinédzserek érdeklődésének felkeltése a vállalkozói lét iránt” – mondta el a kezdeményezésről Csapó Ágnes, a cég ügyvezetője. – „A középiskolások számára meghirdetett vetélkedőnkön végül 8 oktatási intézmény 16 csapata indult el, hogy valós élmények révén tegyék próbára kreativitásukat, és korszerű ismereteket szerezzenek a versenyképesség, a piac, és más – a vállalkozások működtetése szempontjából lényeges – témakörökben. A program a diákokat a vállalkozói lét megismerésétől az ötletgenerálás fogásain és a tervek részletes kidolgozásán át – többféle üzleti modellt megismertetve – egészen a piacra lépésig vezeti el. Ugyancsak fontos szempont, hogy a diákok vállalkozói készségein kívül önismeretük és társas kompetenciáik, főként az együttműködési, prezentációs készségük, valamint pénzügyi kultúrájuk is fejlődjön. A helyi vállalkozói szférából érkező mentorok bevonásának célja, hogy elősegítse a generációk találkozását, a tudás átadását.”

 Az első forduló feladatait 9 csapatnak sikerült teljesítenie, közülük a szakmai partner döntése alapján öt csapat jutott be a május 16-ai döntőbe, ahol a már kész üzleti terveket kellett bemutatni. A szakmai zsűri tagjai, a potenciális tőkebefektetők szemével mérlegelték és pontozták a prezentációkat.

A megnyitón Gaál József alpolgármester, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Dr. Ailer Piroska a PADMA elnöke köszöntötte a jelenlévőket. A nap folyamán minden csapatnak negyven perc állt a rendelkezésére, hogy meggyőzze, és a projektje mellé állítsa a zsűrit.

 

A döntőbe jutott öt csapat:

 

1. Iván és a többiek – Kada Elek Szakközépiskola  

Mentor: Somos Bálint, Somos Média Kft.

Ötlet: Drónos fagykárvédelem

 

2. Négyszer kopog az ördög – Bányai Júlia Gimnázium 

Mentor:  Ittzés Tamás, Bohém Ragtime Jazz Band, zenekarvezető

Ötlet: Fóbiakezelés VR-ral

 

3. InnovaTEAM – Kada Elek Szakközépiskola 

Mentor: Avramucz Attila, Univer ProductZrt., vállalati kapcsolatok igazgató

Ötlet: Las Vegans, vegán étterem

 

4. Refpenta – Kecskeméti Református Gimnázium

Mentor: Juszkó Anita, Sheraton Hotel értékesítési és marketing igazgatója

Ötlet: Mezőgazdasági közvetítő

 

5. Gute Frage – Gróf Károlyi Sándor Szakgimnázium

Mentor: Horváth Attila, KECSKEMÉTI Termostar Hőszolgáltató Kft.

Ötlet: Hogy vagy növény? - Növény felügyelő alkalmazás

 

Zsűri:

  • Finta Zita, PAE – kancellár
  • Boros Áron – MKB Consulting Kft. ügyvezető
  • Hajdú Szabolcs – Qualinnova Kft.
  • Palásti György – Onecreative Marketing Professional Kft.

 

Díjak:

FŐDÍJ:

1. helyezett: 1.000.000 Ft - KMJV
2. helyezett: 750.000 Ft - PAE
3. helyezett: 500.000 Ft – BKMKIK


Eredmény:

1. helyezett: GuteFrage, Gróf Károlyi Sándor Szakgimnázium és Szakközépiskola
2. helyezett: Négyszer kopog az ördög – Bányai Júlia Gimnázium 
3. helyezett: Refpenta – Kecskeméti Református Gimnázium
4. helyezett: Iván és a többiek – Kada Elek Szakközépiskola
5. helyezett: InnovaTEAM – Kada Elek Szakközépiskola

Végül meglepetésként és a kecskeméti vállalkozások hozzájárulásainak köszönhetően a 4. és az 5. helyezett csapat is pénzjutalomban részesült (4. helyezett: 300.000 Ft, 5. helyezett: 150.000 Ft) valamint további értékes, csapatépítő élményajándékok is gazdára találtak:

  • Belépők a Kecskeméti Fürdőbe - Hírös Sport Nonprofit Kft.
  • Wakeboard jegyek - RideCable Kft.
  • Kalandpark jegyek - Kerekerdő Kalandpark
  • Gokart jegyek – BirizdóGokart hotel
  • BBQ Heroes étterem voucher
  • Jazzfőváros bérlet – Jazzfőváros Kecskemét


Különdíj:
Online közönség szavazás alapján 0. napi SZIGET jegyet nyert a GuteFrage csapat, valamint a rájuk szavazók között kisorsoltak három „jogosítványt” és három „nyelvvizsgát” a Füredi Autósiskola és Képző Központ felajánlásából.

 

Támogatóink

  • Univer ProductZrt.
  • Városfejlesztési Kft.
  • Vállalkozásfejlesztési Alapítvány
  • Phoenix Mecano
  • Sza-CO Kft.
  • Polár Stúdió
  • Termostar
  • TISZK
  • Városgazdálkodási Kft.
  • BácsvízZrt.
  • MKB Consulting
  • DeltaplastKft.
  • Iparkamara        
  • KIK-FOR
  • KMJV
  • Füredi Autósiskola és Képző Központ
  • Hírös Sport Nonprofit Kft
  • RideCable Kft.
  • Kerekerdő Kalandpark
  • Gokart hotel
  • BBQ Heroes
  • Jazzfőváros Kecskemét

 

Forrás: AIPA Nonprofit Közhasznú Kft., PAE
Fotó: keol.hu - http://keol.hu/kecskemet/hogy-vagy-noveny-az-egymilliot-ero-otlet