Neumann János Egyetem - Pedagógusképző Kar

Facebook

Neptun

Gyengénlátó Változat

Ujvári János diplomadíj-pályázat

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

pályázatAz Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdonvédelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdonvédelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit. 

A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is. A hallgatók a pályázaton való részvétellel olyan tudáshoz jutnak, amit a későbbiekben a munkaerőpiacon kutatóként, mérnökként vagy bármilyen más hivatás keretében is hasznosítani tudnak.

 

A pályázók köre
A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2017-18. tanév őszi félévében fejezik be tanulmányaikat.

A pályázat részletes kiírása